Élő közösségben lenni Krisztussal

Iskolánk, a Szent Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda több, mint száz éves múltra tekint vissza Magyarország északi határán, az 1200 lelket számláló Bánrévén. Isten segedelmével 2012. augusztusától az Egri Főegyházmegye fenntartásába kerültünk. Községünk óvodája 2017-ben lett tagintézményünk, mint Szent Ágnes Tagóvoda. Közös akarata és óhaja teljesült ezzel az itt élőknek.

 Intézményünk mindig is központi szerepet töltött be nemcsak településünkön, de a környező falvakban is. Körzeti iskola voltunk, és vagyunk most is, hiszen több mint hét településről fogadunk gyermekeket. A székhely intézményben 8 évfolyamon 12 osztály van, Serényfalvai tagintézményünkben 4 alsós osztály, Tagóvodánk pedig 2 csoport található

  2003-ban adták át iskolánk új épületét, amely nemcsak külsejében modern és szép, hanem felszereltségében is. Jelenleg 222 a tanulói létszám a Székhelyintézményben. Tagintézményünkben, Serényfalván (amely szintén új, modern épületben kapott helyet) 50 alsós kisdiák tanul, Tagóvodánkban pedig 41 gyermek nevelkedik. A korszerű oktatás szinte minden feltételével rendelkezünk: interaktív táblák, felszerelt informatika terem stb. Pedagógusaink mindig is arra törekedtek, hogy folyamatosan tovább képezzék magukat, újabb és újabb módszertani ismereteket sajátítsanak el, megfelelve ezzel a kor kihívásainak. Munkánk során az egyéni képességek figyelembevételével személyre szabott módszereket alkalmazunk: MAG módszer, a kooperatív tanulás, projekt módszer, differenciált foglalkozások, képesség kibontakoztatás, integrációs program.  Nagy figyelmet fordítunk a felzárkóztatás mellett a tehetséggondozásra is. Intézményünk 2023. szeptember 1-től elnyerte az Örökös ÖKO iskola címet. A diákok sokféle délutáni foglalkozáson, szakkörön fejleszthetik tovább képességeiket, illetve köthetik le szabadidejüket (informatika, sport, természetjáró stb.). Intézményünkben működik a Premier Művészeti Iskola kihelyezett tagozata, ahol zenével és képzőművészettel foglalkozhatnak plusz óraszámban a diákok. Rendezvények, ünnepségek színvonalát színesítik fellépésükkel. Ezen kívül tagja vagyunk az Úszó Nemzet és a Bozsik Programnak, illetve szerződésben állunk a Lóczy Tamás Kézilabda Szövetséggel.

    Célunk, hogy minden gyermeknek sikerüljön megtalálnia azt, amiben ő a legjobb, amiben sikeres, amihez igazán ért, és amihez tehetsége van. Ennek sikerét bizonyítja a különböző versenyeken, vetélkedőkön elért helyezések: Zrínyi Ilona Megyei Matematika verseny, a Simonyi megyei helyesírási verseny, Mozaik Országos Angol és Német verseny, térségi tanulmányi és sportversenyek.

     Sok minden változott a fenntartó váltás óta, de még sok az előttünk álló feladat is.  A gyerekek és a tanárok is megértőbbek, empatikusabbak lettek egymással és másokkal szemben is. Erősebb közösséggé kovácsolódtunk. A reggeli és a nap végi imák, a diákmisék, a hittanórák, a délutáni ifjúsági hittan, a lelki napok igazi feltöltődést jelentenek úgy a diákok, mint a tanárok számára. Tavaly bevezettük a hétfő reggeli áhítatot, idén pedig megalakítottuk a Zarándok csoportot. Az együtt éneklés, a közös foglalkozások, zarándoklatok, a beszélgetések szorosabb kapcsolatot alakítanak ki a gyerekek és a pedagógusok között.  Mindebben nagy segítségünkre van Cseh István kanonok úr, iskolánk lelkésze, akihez mindig mindenki bizalommal fordulhat.

    Szeretnénk elérni, hogy az emberi személy élő közösségben legyen Krisztussal. A vallásos nevelés és a szeretet hassa át a családokat, az emberi kapcsolatokat, iskolánk pedagógiáját.

A gyermekek iránt érzett szeretetünk és felelősségünk, Istenbe vetett hit és a szülők támogató segítsége lehet a garanciája pedagógiánk megvalósulásának.

                                                             

 Kovácsné Kuzma Erika

főigazgató